Az év színe

A Pantone színügynökség minden évben kihirdeti az Év színét: 2022-ben a „Very Peri”, azaz a kékes-lila volt az év színe, 2023-ban a lilás-rózsaszín „Viva Magenta”, míg 2024-ben a barackvirág színét felidéző „Peach Fuzz” lett a Pantone Intézet választása alapján az év színe, ami a meleg narancssárga és a bársonyos rózsaszín harmonikus keveréke.  

A Pantone szerint e különleges szín gazdagítja az elmét, a testet és a lelket is. Költői, romantikus és egyben vintage hangulatú is, mivel a múltat tükrözi, de egyúttal a mai trendet képviseli.

A Sherwin-Williams nevű, nagy múltra visszatekintő festékgyár szerint az „UPWARD” lesz 2024 év Lakberendezési színe. Ez egy gyönyörű szürkés-kék árnyalat, ami meghatározza majd az idei év lakberendezési trendjeit, kiállításait, bemutatóit.

Az „Év színének” megválasztásában nagyon fontos, hogy milyen hatása van a színnek, hiszen otthonunkban az egész napos munka után szeretnénk megpihenni, ellazulni. Az elmúlt években is törekedtek a szakértők olyan színt választani, ami kifejezetten nyugtató hatással bír az emberekre. Így történt ez most is.  A kényelmet és a nyugalmat hirdeti a Sherwin-Williams festékgyártó cég által 2024 vezető árnyalatának megnevezett „UPWARD”. Ez a szín a kéknek egy világos, szürkébe hajló árnyalata, mely nagyon jól illik egyebek mellett a fatónusú bútorokhoz is.

Segítségképpen bemutatunk galériánkban néhány hasonló színárnyalat felhasználásával készült szekrényt.


Lakberendezési trendek

Az év színei mellett a másik lakberendezési trend a “ vissza a természetbe”. Ez leginkább zöldes árnyalatokban, természeti motívumokban nyilvánul meg. Népszerűvé vált például az úgynevezett “ trópusi motívum”, amely általában egzotikus zöld növényeket, színes madarakat, virágokat ábrázol.

Divatosak lettek a “növény falak”, melyek akár élő, akár mű növényből is készülhetnek és valóban behozzák a természet hangulatát és ezzel egyidejűleg nyugalmat is árasztanak lakásunkban. Tisztelvén és szeretvén a természetet mi is elkezdtük felhasználni ezeket a “díszítő” elemeket tolóajtóink gyártásánál.

Galériánkban megtekinthet ezek közül néhányat és egyúttal ötleteket szerezhet leendő tolóajtós bútorához.

Tervezzünk

Az, hogy hogyan is nézzen ki a szekrényünk, milyen legyen a belső elrendezése, milyen legyen a helykihasználása, milyen legyen a színe mind egytől-egyik nagyon fontos dolog. Ha azt szeretnénk, hogy minden szempontunk a terveink szerint megvalósuljon, akkor a méretre készíttetett tolóajtós szekrény választása a legjobb megoldás.

De mik is azok a fontos tudnivalók, amiket a szekrénytervezésnél figyelembe kell venni? Most megpróbáljuk egy “csokorba” szedni őket:

Tolóajtós szekrényünk egyik fontos tulajdonsága, hogy a régi, hagyományos nyílóajtókkal ellentétben nem kell a szekrényt magasságban megosztani. A padlótól a mennyezetig egybefüggő tolóajtókkal fedhetjük le szekrényünket.

Fontos, hogy így akár a már meglévő beépített szekrényünk elé is tehetünk új, divatos tolóajtót, ami tulajdonképpen a teljes régi szekrényt eltakarja.

A tolóajtó sín 8 cm helyet vesz el a szekrény mélységéből, ezért ha pl. kabátokat vagy öltönyöket is szeretnénk a szekrénybe akasztani, amiknek általában 50-60 cm hely kell, akkor, ha a helyünk engedi a szekrényt 68 cm mélységűre tervezzük!

Ingeknek, ruháknak nem feltétlenül kell ekkora hely. Ha nem áll rendelkezésre ez a mélység, a szekrény természetesen akkor is elkészülhet, de a nagyobb ruháknak esetleg ajánlott a szekrényben keresztben elhelyezett kihúzható vállfa-tartó (55 cm mélység alatt ajánlott).

A tolóajtók darabszámát a szekrény szélességi mérete határozza meg. A legszélesebb tolóajtó, amit gyártani tudunk 125 cm, ezalatt bármilyen méretű lehet.

Célszerű a szélességet minél kevesebb részre osztani, ár érték arányban így jövünk ki a legjobban. Minél kevesebb az ajtók darabszáma, annál kevesebb görgőre és vasalatra van szükség, tehát pénzt takaríthatunk meg.

A szekrénybelsőt annyi részre érdemes osztani, ahány tolóajtót számoltunk rá. Nem ajánlott ettől eltérni, mert ha különbözik a belső elosztás a tolóajtók elosztásától, akkor az átfedések miatt esetleg nem tudjuk majd a fiókunkat kihúzni.

Például egy 300 cm széles szekrényt optimálisan 3 db tolóajtóval és 3 db 100 cm-es belsőrésszel érdemes tervezni. Természetesen a 300 cm-es szekrényt kérésre el tudjuk készíteni 4 ajtóval is, de az magasabb költséget fog eredményezni.

Vegyük számba ruhatárunkat. Miket szeretnénk vállfára akasztani, miket szeretnénk polcokra tenni, mik kerülnek majd a fiókokba. Cipőinket itt szeretnénk-e tárolni a szekrényben, ha igen, akkor kb. hány párat, számoljuk ki, hogy hány cipőtartóra lesz szükségünk.

Nadrágjainkat polcon vagy inkább kihúzható nadrágtartón szeretnénk tárolni? Az öltönynadrágoknak természetesen a nadrágtartó ajánlott! Nyakkendőink majd fiókban vagy inkább kihúzható nyakkendő-tartón lesznek elhelyezve? A fehérneműk tárolására a fiókjaink a legjobb megoldás.

Mivel szekrényeinkkel a legjobb térkihasználásra törekszünk és lehetőség szerint a mennyezetig tervezzük, ezért Vevőinkben nagyon gyakran felmerül az a kérdés, hogy mit tegyünk majd a nehezen hozzáférhető, magasan lévő helyekre. Természetesen erre is van egy praktikus és kényelmes ötletünk, ez pedig nem más, mint a ruhalift használata.

A ruhalift segítségével vállfás ruháinkat könnyedén elhelyezhetjük a szekrény felső részében, míg az alsó részbe minden egyebet bepakolhatunk és mindenhez egyformán hozzáférünk.

A felsorolt praktikákkal segítséget szerettünk volna nyújtani az otthoni tervezgetéshez, de természetesen Bemutatótermeinkben és a helyszíni felmérést végző Kollégáinknál még több tanácsot, tapasztalt ötleteket kaphatnak a szekrény és a tolóajtó optimális kialakításához.

De milyen színű legyen?

Bizony ez egy nagyon lényeges kérdés, még pedig azért, mert szeretett szekrényünket akár 20-25 évig is vagy még tovább nézni fogjuk. Tehát fontos, hogy a választott szín megfeleljen ízlés világunknak, harmonizáljon a lakásunk többi berendezési tárgyával és nem utolsó sorban lehetőség szerint a legújabb trendet képviselje, hogy még sokáig úgymond „ne menjen ki a divatból”. Tehát fel van adva a lecke.

A lehetőségek tárháza határtalan, több, mint 100 féle bútorlapból, kb. 30 féle színes üvegből, 3 féle színű tükörből, magasfényű bútorlapokból, bambuszból vagy akár fénykép betétből is készülhet a tolóajtó és természetesen osztott ajtóként ezek kombinációjával is.

Ezek színválasztékát az „Anyagminták” menüpont tüntettük fel. A színek minél pontosabb és végleges kiválasztásához érdemes felkeresni valamelyik Bemutatótermünket, ahol sokféle színű komplett tolóajtó megtekintésére van lehetőség.


Tükör vagy bútorlap

Folyosói gardróbokra a tükör tolóajtót ajánljuk. Leginkább azért, mert tágítja a teret, megnöveli az egyébként szűk helyen a térérzetünket. Visszaveri a fényt, ezért világosabbnak tűnik tőle a helyiség. Indulás előtt, akár már kabátban, felöltözve egy pillantást vethetünk magunkra. Természetesen ezen funkcióknak elegendő egy darab tükörajtó is és a többi tolóajtó készülhet egyéb más anyagból.

Hálószobába szintén ajánlott a legalább egy tükör, a többi tolóajtó illetve a szekrény készülhet az ágy anyagához illő bútorlapból, de nagyon elegáns a színes üveg illetve a fotó-poszter is tolóajtó-betétnek.

Nappaliba bármely tolóajtó típusunk remek választás, bár talán a tükör ide kevésbé ajánlott, hiszen itt tartózkodunk és járkálunk a legtöbbet és az állandó tükröződés esetleg zavaró lehet. Látványosabb például egy osztott ajtós megoldás üveg vagy esetleg fotó berakással. De ez természetesen csak a mi véleményünk sok év tapasztalata alapján, viszont mindenkinek más az ízlésvilága, mások a szokásai, éppen ezért ezt mindenki maga döntheti el, hogy hova, milyen típusú szekrényt szeretne gyártatni.
A végszó mindig a Vevőé!